Sigér Dávid: rá kell szolgálnom Csercseszov bizalmára

Sigér Dávid

A súlyos sérülésből felépült Sigér Dávid szerint rá kell szolgálnia Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző bizalmára ahhoz, hogy állandó kezdőként térhessen vissza a magyar bajnok és kupagyőztes Ferencváros labdarúgócsapatába.

A 31 éves középpályás az M4 Sport Sporthíradóban szerdán elmondta, sérülése teljesen rendbe jött, a térde százszázalékos állapotban van, de meccshiánnyal küzd, ezért csúcsformájának visszanyeréséhez a kezdőcsapatba kell majd kerülnie.

“A Ferencváros ugyanakkor folyamatosan erősít, évről évre egyre jobb játékostársakkal futballozhatok, ez pedig azt is jelenti, hogy nehezebb bekerülni az együttesbe” – nyilatkozta Sigér. Kiemelte, most már leginkább csak “lelki fájdalmai” vannak, és a családja nélkül még nehezebben viselte volna a rehabilitáció időszakát, amely alatt “sok mindenből” kimaradt.

A tétmeccsen 276 napnyi szünet után, április végén visszatért középpályás a szerződéshosszabbításáról úgy vélekedett, a hosszú kihagyás miatt az új megállapodás leginkább a sérülése előtti három évben nyújtott teljesítményének szólhat.

“Természetesen jót tett a lelkemnek, és azon leszek, hogy megháláljam a klub bizalmát” – fogalmazott Sigér, akivel május 13-án hosszabbított az FTC.

A 14-szeres válogatott játékos úgy gondolja, a Bajnokok Ligája csoportkörébe kerülés “nem a realitás” a Ferencváros számára, ugyanakkor ez a kitűzött cél, és ennek eléréséért mindent meg is fognak tenni.

“Folyamatosan fejlődünk és szeretnénk minden szezonban ott lenni nemzetközi szinten is a mezőnyben, de realitásnak most inkább az Európa-liga, vagy a Konferencia-liga csoportköre tűnik” – jelentette ki Sigér.

MTI

Fotó: MTI/Kovács Tamás